Hosszú volt az út a kis főzőfülkéktől, étkezőhelyiségektől és a különálló nappaliktól az amerikai konyháig. Az utóbbi években épült lakások, házak többségében már egy légtérben van a nappali, konyha és étkező.
Itt is igaz, hogy a hely adottságaihoz mérten kell megtervezni a bútorokat, tehát egy kis alapterületű helyiségbe ne próbáljuk beerőszakolni a nappali—és konyhabútort, plusz az étkezőgarnitúrát is. Aki kész lakást vásárol, ott falak lebontásával, hozzáépítésével játszhat, hogy elfogadható méretű területet kapjon. Újépítésű házaknál pedig érdemes már az elején eldönteni, hogy amerikai konyhát szeretnénk, vagy jobban tetszik a hagyományos verzió.
Amit hátrányként szoktak említeni az amerikai konyhánál, az valójában már okafogyott: olyan jó minőségű és kapacitású szagelszívók léteznek a piacon, hogy a szagok nem terjednek jobban, mint egy zárt konyhában. (Az elszívókról a következő hónapban írunk bővebben.)
Nagy alapterületű lakásoknál dekoratív és egyedi megoldás a konyhabútor színével megegyező álmennyezet, mely kissé szűkíti a teret, ezáltal otthonosabbá válik. A három „helyiség” itt egy légtérben van, de mégis külön.
A konyha nincs teljesen leválasztva, a bútor stílusában és hangulatában folytatódik a nappaliban. Az étkezőgarnitúra és a konyha itt magasabban helyezkedik el a nappalinál, ezzel a designelemmel is jelezve a funkciók elkülönülését.
Ügyes játék a térrel: nyitott elemmel eltakarva kis dolgozósarok is elfért a nappaliból leválasztva.
Kis alapterületű lakásoknál különösen fontos a helyszín praktikus tagolása, funkcionalitásának megtartása mellett. A színekkel nagyon jól lehet játszani ebben az esetben is, 1-2 feltűnőbb árnyalattal igazán hangulatos enteriőrt teremtettek a tervezők.
Nappali rész paravánnal leválasztva. A televízió így tökéletes helyre került.
Itt a konyha képezi a külön egységet, a nappali és az étkező rész együtt van. Ennek a konyhának külön érdekessége, hogy az elszívó nem lóg be a térbe- ezáltal nem szűkíti azt, mivel a plafonba van süllyesztve.
A tér robosztus hatású, de dekoratív falakkal, bárpulttal, valamint világos színű konyhabútorral lett légiessé téve. A nappali kissé távolabb került, hogy funkciója elkülönüljön a konyhától és az étkezőtől.
A képeken látható konyhabútorok egyedi tervezésűek. A color naturalis bútorok bemutatótermében dolgozó kollégák segítenek a bútorok megtervezésében.
Várjuk bemutatótermünkben!
III.kerület, Bokor u. 10.
Időpont egyeztetés:
+36 70 368 7555
e-mail: cnbutor.robert@gmail.com